Kétféle szabadságot különböztetünk meg: a külső és a belső szabadságot.

Külső szabadság: ha a cselekvés saját akaratunkból történik. A szabadság önérvényesítés ugyanaz.. Az önérvényesítés pedig tudjuk, hogy ösztön, mozgatóerő, az önfenntartó ösztön szocializált formája.
A külső szabadság ellentéte a kényszer alatti cselekvés, amikor a cselekvés más akaratából kényszer alatt történik. A történelem során a legszabadabb társadalmak a demokráciák.
Tehát a szabadság egy ösztön. Eddig úgy hívtuk: önérvényesítő ösztön, ezentúl hívhatjuk úgyis: a szabadság ösztöne.
Ez az ösztön emberi közösségekben versengésben nyilvánul meg. Kialakul a dominancia hierarchia, amelyben minél följebb kerül valaki, annál szabadabb. A legelnyomottabbak az alulra kerülők. Majmoknál figyelték meg, hogy az alul lévők a legdepressziósabbak. Így nem csoda , hogy a leggazdagabb országokban az alantas munkát főleg vendégmunkások végzik.
A modern kori társadalmi munkamegosztásban a legtöbb ember már igazán csak a szabadidejében szabad. A szabadidejét pedig pénzen megvásárolhatja.
Vagyis a külső szabadság pénzért megvehető.
A legszerencsésebbek szeretik a munkájukat, ezért a munkaidőben is szabadnak érezhetik magukat. A többiek hangulatát pedig megpróbálják javítani különböző kedvezményekkel, családias hangulattal, közösségi munkacsoportokkal.

Belső szabadság: ha a személy kényszerek nélkül, felszabadultan, érzéseinek megfelelően őszintén cselekszik. A cselekvést ilyenkor jó érzések, elégedettség, öröm kísérik. Az egyén önmaga.

Mit csinál általában a tudat? Kifelé és befelé figyel, jó éberség esetén mindenről tud, de nem avatkozik be, csak olyankor, ha az egyén cselekedetei pusztítóak, vagy ártalmasak lennének magára és/vagy a környezetére nézve.
Egyébként hagyja az érzésektől vezérelt spontán cselekvést, mint amilyen őszinték egy kisgyermek cselekedetei.
A tudatnak ezen kettős feladatán kívül van egy harmadik is. Ez a probléma megoldás. Ha az egyén  bonyolult, vagy hosszú távú, nagy döntések előtt áll, akkor van erre szükség. (IQ) Ilyenkor az érzések megmutatják a helyes irányt, hogy “mit” kell cselekedni, a tudat pedig megoldja a problémát: megmondja “hogyan”.
Teljes belső szabadság esetén a személy érzelmei, cselekedetei, gondolatai teljes egységet alkotnak. Őszinte. Felnőtt.

Nem mindegy, hogyan nyilvánul meg mások felé az őszinteség. Ha békét és szeretetet akarunk, akkor nekünk is békésen és szeretettel kell mások felé fordulnunk. Tudjuk ugyanis, hogy az ember érzelmi egyensúlyát a belőle és feléje áramló pozitív érzések adják. Tehát, közösségben az igazságnál fontosabb lehet a szeretet.
Belső kényszer: Ha a cselekvés nem érzéseinknek megfelelően történik, hanem valami meggondolás kényszeréből cselekszünk. Ilyenkor az érzések elnyomottak, elfojtottak. A cselekedeteket nem kísérik jó érzések, feszültséggel, haraggal, vagy szorongással, esetleg érzéketlenséggel, azaz rossz érzésekkel jár.
A belső kényszerek lehetnek tudatosak, vagy tudat alattiak. A tudat alattiakat csak a gyermekkor ismeretében lehet felfedezni.
A tudatos belső kényszerek valamiféle előre meghatározott viselkedésre ösztönzik az egyént, mellőzve a befelé figyelést, őszinte érzéseket. Ilyenkor belső kényszerré tett kívánságok vezérlik az egyént.Pl. a vallások erényei, különböző ideális viselkedés célul tűzése.
A pszichoanalízis felszínre hozza a tudat alatti belső kényszereket, de hosszadalmas. A viselkedés helyes útra terelése már rengeteg problémát megold. Meg kell tanítani , hogy az érzéseinkre figyelni kell és őszintén kell cselekedni. Carl Rogers 20-30 ülés után meggyógyította legtöbb betegét, akármi is volt a diagnózis. Ezek szerint a legtöbb pszichés zavar közös oka az érzelmek elnyomása, a cselekvés és érzelmek ellentmondása. Rogers példát mutatott pácienseinek a befelé figyelésre, az őszinte kommunikációra. Elfogadta, szerette őket, és empátiával együtt érzett velük. A betegek ezek után felszabadított érzéseiktől vezetve maguktól rendezték problémás kapcsolataikat.
A gyereknevelésnek is ugyan ez a lényege. A PET (Parent’s Effective Training) szerint is a legfontosabb 3 dolog, amit egy szülő megtaníthat a gyerekének:
    1. Megtanítani befelé figyelni és megfogalmazni a saját érzéseit,
    2. Megtanítani kifelé figyelni és felismerni, megfogalmazni mások érzelmeit,
    3. Megtanítani kompromisszumot kötni.
A legfontosabb az őszinteség megerősítése.
Szerintem még fontos a határok megtanítása: mi az ami tiltott, mi az ami kerülendő? Minden mást szabad. Még nagyon fontos az önismeret és önbecsülés erősítése szeretettel, szóbeli biztatással.
Visszatérve az ember belső szabadságára.
Vannak, akik megkérdőjelezik, az ember belső szabadságát, mivel az ösztönökből fakadó érzelmek irányítanak bennünket. Szerintem ez nem negatív rabság, hanem pozitív determináció, hisz örömmel jár. Több öröm pedig maga a boldogság. (Beteg lélek örülhet kórosan is: pl. a mazochista.)
Nem beszélve arról, hogy az ösztönök nem egyetlen választást kínálhatnak. Egy irányt, amihez több választás tartozhat, a tudat probléma megoldása alapján. Másrészt, az ember akarata szabad, választhat mást is, nemcsak azt, amit az érzelmei súgnak. De ilyenkor nem jár a választás felszabadult örömmel.
Az önbizalom pedig csökken, ami jelzi, hogy rossz úton járunk. Hosszú távon a rossz érzések összegyűlnek, s már kész a pszichiátriai diagnózis.